Ezt nem hiszem el, kirúgtak!

A legtöbbünkkel megesett, hogy a főnökünk vagy a vezetőségünk enyhén szólva nem volt a helyzet magaslatán, mégis nekünk kell elvinnünk a balhét. Ilyenkor a legfontosabb, hogy emlékeztetjük magunkat arra, hogy minden okkal történik. Még fontosabb, hogy lássuk, tehetünk azért, hogy ne mi legyünk az igazságtalanságok áldozatai.

Az első munkahelyem

A mai napig emlékszem az osztályfőnököm figyelmeztetésére: azt mondta, majd ha a kohónál fogtok izzadni és lapátoljátok a szenet, akkor gondoljatok vissza arra, hogy tanulni kellett volna. Én minden erőmmel azon voltam, hogy megfogadjam a tanácsát.

Diákmunkásként nagyon nem tetszett, hogy a fizetésem felét a munkaközvetítő tette el. Ezért nagyon megörültem, amikor betöltöttem a 18-at és jelentkezhettem egy teljes munkaidős nyári állásra. 

Akkoriban fogalmam sem volt, hogy sokmindent kezdhettem volna a képességeimmel. Rengeteg ötletem lenne ma, amivel 18 évesen lényegesen több pénzt kereshettem volna, mint azzal a munkával, amit végül választottam.

Árufeltöltőnek jelentkeztem egy hipermarketbe. Nem egy túl intellektuális munka, cserébe az addigi diákmunkáimhoz képest nagyon jól fizetett.

Baljós árnyak

Két interjún vettem részt. Az elsőn egy IQ tesztet kellett kitöltenem. Sokáig nem értettem, hogy miért, mert mégis mi szükség van az IQ-ra egy árufeltöltői munkához? Azt még értem, hogy a sajtot nem szerencsés összekeverni a görögdinnyével, de ezt a szintet egy egyszerű beszélgetésből le lehet szűrni.

A második részben meg is kaptam ezt a beszélgetést. Egy lelkiismeretes menedzser aggódott értem. Azt mondta, nem biztos, hogy be tudok illeszkedni ebbe a csapatba. Megkérdeztem, hogy ezt meg miből szűrte le?

Kiderült, hogy túl jól sikerült a teszt és a menedzsment tartott attól, hogy ez feszültségeket fog okozni. Látszott rajta, hogy vissza akar utasítani, de végül meggyőztem, hogy nem lesz semmi gond. Megkaptam a munkát.

Az első napomon rögtön ért egy balszerencsés esemény. Véletlenszerűen eldöntötték, hogy ki melyik osztályra megy. Mondanom sem kell, én az elektronikai cuccokhoz akartam menni, mert számítógépek között otthon éreztem magam. 

Miután ezt megemlítettem, a vezetők hallgattak rám és kezdhettem a számítógépek között… legalábbis az álmaimban, mert nem igazán mertem felszólalni magamért. Csak vártam, hogy valaki döntsön arról, hogy hol töltöm a nyaramat.

Egy pár másodpercen belül megszületett a döntés: mehettem a sajt osztályra. Az új munkatársaim üdvözöltek és elláttak néhány jó tanáccsal. Két dolgot véstem az agyamba:

1. dolgozzak lassan, mert ha túl gyorsan dolgozom, elfogy a munka
2. ha elfogy a munka, a menedzserek azt fogják hinni, hogy lusta vagyok

Belegondoltam, hogy én csak két hónapot leszek itt, de a többiek lehet, hogy tíz évet… feltéve, hogy nem kapják őket lustálkodáson.

Mosolygós értekezlet 

Minden héten ebéd után a munkatársaim felmentek egy értekezletre, ahol a helyi HR-es mondott olyan bölcsességeket, hogy mosolyognunk kell, mert akkor jobban végezzük a munkánkat. Minden héten ötven alulmotivált alkalmazott erőltetett kényszervigyort a szájára. 

Én nem értettem, hogy erre mi szükség van, mert egy jó munkahelyen a mosoly természetesen jön. Megint emlékeztettem magam, hogy én itt csak átutazó vagyok, pár hónapot kibírok, és utána megyek a BME-re elsőéves hallgatónak.

Egy fiatal munkatársam osztotta a véleményem, így minden értekezlet előtt viccelődtünk az erőltetett mosolyokon. Ez jól jött, mert ennek hatására mi mosolyogtunk a legőszintébben.

Pár héten belül már kívülről tudtuk a forgatókönyvet: először megkapjuk az üzenetet, hogy milyen szép napunk van, és mosolyognunk kell. Utána figyelmeztet a blokkolás fontosságára, azaz percre pontosan kellett visszatérnünk az ebédszünetről és percre pontosan kellett végeznünk a munkával. Utána jött néhány közlemény a versenytársainkról és hogy jól kell dolgoznunk ahhoz, hogy felvegyük velük a versenyt. Végül egy kis lelkesítő csapatépítő szösszenet után mehetünk a dolgunkra.

A sajtmenedzser

Kiderült, hogy a menedzserek majdnem kétszer annyit vittek haza, mint az árufeltöltők. Ha egy pozitívuma volt a fizetésen kívül ennek a munkahelynek, akkor az a menedzseremmel való kapcsolat volt. 

Beszélgettünk egy kicsit és megerősítette, hogy tényleg járkálnak az áruházban felügyelők. Akkor már tudtam, egy felügyelő olyan, mint egy feldühödött mediterrán férfi: először üt, aztán kérdez. Ha meglátják, hogy nincs munkád, gond lesz. 

Megtudtam, hogy úgy lehettél ott az ezredforduló környékén menedzser, hogy megszerzel egy tetszőleges diplomát. Bölcsész, tanár, közgazdász? Mindegy, csak diploma legyen. Engem nyilván még öt év választott el a diplomától, úgyhogy én csak néztem és tanultam.

Hálás vagyok a menedzseremnek, mert ő átlátta a cég működésének toxikus részét. Viszont sajnos csak ritkán találkoztam vele, mert a munkaidőnk nem egyezett.

Elfogyott a munka!

Mindig is gyorsan dolgoztam. Hiába figyelmeztettek, valamiért késztetést éreztem, hogy minél gyorsabban felpakoljam a sajtokat a polcokra. 

Először a munkatársaim vették észre, hogy gond van. Elrejtettek egy fedett helyiségben és mondták, hogy addig üljek ott, mert nem tudnak nekem munkát adni. 

Egy nap jött egy overlord és mint a Starcraft-ban, felvett és elszállított a zöldségosztályra. Mintha az járt volna a fejében, hogy most aztán megtanítom ezt a jólfésült ficsúrt dolgozni. Én megláttam a lehetőséget abban, hogy bizonyítok, így mindent beleadtam. Az overlord megkért, hogy jelentkezzek ha vége a munkának. Mindig adott valami mást. Ötödik alkalommal gondolkodott és felcsillant a szeme: kiküldött a légkondicionálatlan rakodótérre rekeszeket pakolni. Itt még gyorsabban dolgoztam, mert motivált, hogy elhagyjam azt a szörnyű helyet. Ingben, nyakkendőben rekeszeket pakolni a tűző napon 40 fokban nem túl kellemes.

Végül fáradtan jelentkeztem, hogy készen vagyok. Nyilvánvalóan idegesítettem őt, mert mérgesen visszaküldött a sajtosztályra és aznapra békén hagyott.

Másnap ismét elvégeztem a munkámat és a csapatom beküldött lazsálni. Jött az overlord és rajtakapott. Szerintem szólt neki valaki, hogy figyelnie kell rám, és ezt ő a háta közepére sem kívánta. Adott nekem pár feladatot és békén hagyott.

Elkezdtem egyre idegenebbül érezni magam a cégen belül. A céges étteremben gyakran figyeltem a vezetőséget, és próbáltam megérteni, hogy hogyan gondolkodnak. Nem mentem oda hozzájuk beszélgetni, gondoltam, nekem azt nem szabad. Inkább meghúztam magam és kerültem, hogy egy rögtönzött mosolygós beszélgetést kelljen folytatnom a menedzsment egy tagjával. 

Főleg a vállalati hierarchia tetején lévő ősz hajú úriembertől tartottam, de magam sem tudtam miért. Amikor a hierarchia legalján állsz, akkor hiába töltöd ki jól az IQ tesztet, attól még a hierarchia legalján maradsz. Mivel engem mindig a tudásomért és az ötleteimért ismertek el addig, nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel, így inkább maradtam az árnyékban.

A lassú munka sem vezet célra

Ekkor már csak két hét volt hátra a nyári munkából. Elegem volt az egészből, főleg amikor a Forma-1-et csak ebédszünetben tudtam nézni egy elektronikai boltban. De mivel a mosolygós értekezleten figyelmeztettek, hogy pontosan kell blokkolni, a kerékcserék előtt vissza kellett mennem sajtokat pakolni vagy ücsörögni.

Fontolgattam, hogy elkérem magam a munkából, de végül nem tettem meg. Egy délután munkát kaptam: a pénztárok előtt kellett a legjobb barátunkat, a medve sajtot, több száz példányban a polcokra pakolnom. Ekkorra már a vállalati politika annyira összezavart, hogy nem akartam senkinek keresztbe tenni, így azt tettem, amit tanácsoltak: lassan, de pontosan dolgoztam. 

Egyszer csak megfordultam és elkezdtem nézelődni az üzletben, és megfagyott az ereimben a vér. 

Azonnal visszafordultam és elkezdtem a medve sajtokat láthatóan gyorsabban pakolni. Közben éreztem az ősz hajú cégvezető tekintetét a hátamon. Ugyanis amikor megfordultam, láttam, hogy engem nézett. 

Villámsebességgel felpakoltam a sajtokat a polcra, és utána a pénztár közelébe se mentem. Hazafelé azon gondolkoztam, hogy már ennyire népszerű lennék a bevásárlóközpontban, hogy már az ügyvezető is velem foglalkozik?

Utána ez az intermezzo feledésbe merült. Ismét kaptam elég munkát, sőt még egy osztálytársam is meglátogatott, és jót szórakoztunk a furcsa munkahelyi történeteken.

A gyilkos tréfa

Nemrég került az újságosokhoz egy Batman történet ugyanezzel a címmel. Akkoriban Joker még nem szabadult meg az arcbőrétől, de ettől még a nevetése hátborzongató volt. Mi is jut erről az eszembe? Hát a mosolygós értekezlet.

Meghallgattuk az aznapi prédikációt, mosolyogtunk egy sort, és az járt a fejemben, hogy már csak egy ilyen értekezleten fogok részt venni. Aztán az enyém lesz a világ, és öt év múlva csak egy furcsa emlék lesz az egész. 

Aznap viszont a mosolygós értekezletbe bekerült egy új elem. A mosolygós értekezlet vezetője rámmosolygott és megkért, hogy az értekezlet után maradjak pár percet. Egy munkatársamat is megkért, hogy maradjon.

Miközben a többiek készültek a délutáni műszakra, a HR-es vezető először a munkatársamhoz szólt: jóváhagyta a szabadságát és megkérte cserébe, hogy variálják át egy kicsit az eheti műszakját. Miután megegyeztek ebben, én következtem. A HR-es vezető elővette a legpozitívabb énjét, és mosolyogva, empátiát színlelve közölte velem, hogy a munkaviszonyom egy héttel megrövidül és már nem kell visszamennem dolgozni.

Mi van a fején? Egy mókus?

Hogyan éreztem magam amikor megtudtam, hogy kirúgtak? Nagyjából úgy, mint amikor Donald Trump kirúgta Chewbacca-t ennek a videónak a végén: