A havi egymillió forintos programozói fizetés titka

milliós fizetés

Több tanulótól hallottam, hogy havi egymilliót akar keresni programozással. Sokakat mozgat ennek az egymilliós programozói fizetésnek a vágya. Az egymillió forintos programozói fizetés önmagában nagyon jól hangzik. Ugyanakkor érdemes alaposan átgondolni, hogy ez a fizetés pontosan mivel is vár. Legutóbb említettük a fog of war opciót. Ez egy olyan ködöt jelent, ami körülvesz téged és elhomályosítja a lehetőségeidet addig, amíg fel nem fedezed őket. Saját tapasztalatainkat adjuk most át, és érzékeltetjük veled, hogy ennek a vágynak pontosan mik is a következményei, és mit kell tenned ahhoz, hogy haladj a céljaid felé.

Milliós fizetést vagy milliós programozói fizetést szeretnél?

Tegyük fel, hogy végzel egy olyan egyetemi vagy főiskolai szakon, ahol a diplomád semmilyen gyakorlati, megélhetési tudást nem ad számodra. A legjobb lehetőséged, hogy egy doktori iskola elvégzése után taníthatsz ugyanazon a szakon.

Egy nap tanuló éveidből felébredve megpróbálasz elhelyezkedni. Ekkor rájössz, hogy a tudásodra nincs piacképes kereslet. Egy ideig keresel munkát, de néhány csalódás után beléd nyilal a felismerés, hogy lehet, rossz lóra tettél. Bár elmehetsz sajtmenedzsernek egy hipermarketbe, ezzel nem biztosítod a családod megélhetését. Az álmaidról, arról, hogy valójában mit szeretnél csinálni, ne is beszéljünk.

Közben sok helyről hallhatod, hogy a programozók, szoftverfejlesztők, informatikusok, szoftver mérnökök rengeteg pénzt keresnek. Több bootcamp ígéri, hogy egyrészt három hónaptól másfél év kiképzési idő után el fogsz tudni helyezkedni programozóként, másrészt egy olyan szakmában dolgozhatsz, ahol álomfizetésed lehet.

Nem véletlenül fogalmaztam meg az ígéretet ennyire pontosan. Hiszen a legtöbbször az álomfizetés nem a végzett tanulóé lesz, hanem azoké, akik megfelelő tudást és tapasztalatot szereztek.

A milliós fizetés vágya nélkül viszont nehezebben eladható a másféltől három millió forintos tandíj. 

Nem csoda, hogy számos bootcamp meglovagolja a trendeket. Hozzáteszem, a magyar szereplők ezerszer jobb ár-érték arányt biztosítanak, mint néhány népszerű külföldi bootcamp, hiszen külföldön gyakran egy 12 hetes képzést értékesítenek akár több, mint hárommillió forintért cserébe.  

Akár kell előre fizetned a bootcampért akár nem, mindenképp fontos, hogy egy hatalmas elköteleződést vállal a tanuló, és ezt egy álom nélkül nem tenné meg. Ez az álom nem a milliós fizetés, hanem az az életstílus, amit a milliós fizetés biztosíthat. 

Megértem, ha te is így gondolkozol. Hiszen amíg nem látod az út végét, addig fáj, hogy a jövőd pont olyan ködös, mint egy StarCraft pálya térképe a játék elején. Azonban ebből a leírásból egyetlen egy tényező maradt ki: a szoftverfejlesztés mint szakma. 

Álmodni jó, de nem mindegy, hogy milyen úton érjük el az álmunkat.

A szivárvány és az arany

Sokan ismerik a kincseket elrejtő manó történetét. A manó ott rejti el az aranyát egy ládában, ahol a szivárvány leér a földre. 

Most vonatkoztassunk el a valóságtól, és tegyük fel, hogy elérhetjük a szivárvány végét egy nehéz, göröngyös úton. Hegyeket kell másznunk, esős időben is menetelnünk kell, és számos viszontagságon kell átverekednünk magunkat. De amint elérjük az utunk végét, megtaláljuk a manó titkos kincsét.

Felbátorodva a lehetőségen képzeld el, hogy elindulsz ezen az úton. A menetelés kicsit nehezebb, mint ahogy eredetileg gondoltad. Egy idő után elkezd fájni a derekad, és folyamatosan húz lefelé valami. De megfeszíted magad és tovább mész. Legyőzöd az összes természeti erőt, hiába tűnik úgy, hogy minden összeesküdött ellened.

Végül eléred a szivárványt és fáradtan lerogysz a manó kincsesládája mellé. Sikerült, gondolod. Ebben a pillanatban érmecsörgést hallasz, és ahogy lenézel a földre, látod, hogy a zsebedből egy csomó arany hullik a földre. Ekkor veszed észre, hogy a kincs végig veled volt az úton. Ezért fájt mindened, hiszen nehéz volt cipelni az értékes terhet.

A nehézségeket jelentős erőfeszítéssel küzdötted le. Ez annyira lefoglalt, hogy nem volt időd észrevenni a nálad lévő kincseket.

Aztán kinyitod a kincsesládát, remélve, hogy legalább elteheted a jutalmad. A ládát kinyitva hatalmas üresség fogad. A láda üres.

Szerinted hányan végeznek el egy szoftverfejlesztő bootcampet csak azért, hogy rájöjjenek, hogy valójában nem akarnak programozással foglalkozni? Aztán a motiváció teljes hiánya miatt csak egy olyan munka jut nekik, amelynél még árufeltöltők vezetőjeként is többet keresnének.

Ami ennél is rosszabb: hányan végeznek el egy bootcampet úgy, hogy maga a bootcamp alig járul hozzá érdemben az eredményeihez? Középszerű oktatás, középszerű anyagok, és csak a Google a barátod amikor a támogatás elfogy. Lehet, hogy ezt a cikket is így találtad. Már láttad, hogy a kincsesláda üres. Láttad, hogy a kincsek már nálad vannak, hiszen megtanultál információt keresni.

Lehet, hogy még nem érted el a szivárványt és reménykedsz, hogy egy nap kinyithatod a kincsesládát. Itt az idő felébredni: a szivárvány egy optikai csalódás. Nem fogod soha elérni azt a pontot, ahol találkozik a földdel. Amit ma hiszel, hogy megvalósul, az pont nem úgy fog megvalósulni, ahogy most képzeled. Ha megszállottan a realitástól elrugaszkodott álmokat kergetsz, az eredmény is egyértelmű. Ez pedig a terhelt élet.

A terhelt élet

Nemrég munkahelyet váltottam. Erről még írni fogok, most legyen annyi elég, hogy érzelmileg megterhelő volt számomra egy olyan környezetben dolgozni, ahol az utóbbi fél évben az alkalmazott egy erőforrássá, fogaskerékké vált.

Sokan ilyenkor beletörődnek és folytatják, hiszen nem engedhetik meg maguknak, hogy ismét próbaidősek legyenek egy másik cégnél. Ez hatványozottan igaz azokra, akik lakáshitelt vesznek fel: sok országban a bank csak akkor ad hitelt, ha nem vagy már próbaidős. 

Én eléggé érzékeny vagyok a nárcizmusra és a machiavellinizmusra. Nem szeretek olyan környezetben dolgozni, ahol felelősséget hárítanak másra és játszmáznak veled. Még kevésbé szeretek olyan helyen dolgozni, ahol elvárják, hogy ezeket a játszmákat én magam is tápláljam és mesterséges nyomást helyezzek másokra.

Úgy éreztem, hogy elég jól bevédtem magam és kimaradtam a játszmákból. Mégis, amint felmondtam, egy hatalmas tehertől szabadultam meg. Ez a teher ott volt akkor is, amikor nem tudtam róla. 

Ugyanezt a terhet éreztem, amikor Londonban és Párizsban utaztam a metrón. Láttam, hogy az emberek feszültek, sietnek, és ebben a környezetben akaratlanul is felvettem ezt az életérzést. Ezt a feszültséget szó szerint ki kellett magamból kezeltetnem Grinberg terápiával és egyéb relaxációs technikákkal.

Mai napig amikor visszagondolok a Párizsban töltött napjaimra, először a gumikerekes metró jut eszembe, másodszor viszont a rohanó emberek. Egy nyári nap Chateletben szálltunk át egy vonatról egy másikra. Ez a megálló kicsit olyan, mint a Deák tér, megtoldva egy mozgólépcsőhöz hasonló rendszerrel működő vízszintes sétáló sávval. Én nem siettem különösebben, ezért nagyon útban voltam. Az emberek tolakodtak, nyomultak. Képzeld el, hogy milyen érzés az, amikor egy nyári negyven fokos nap papucsban sétálsz, és egy arrogáns tolakodó párizsi rálép a sarkadra, majd leszakítja a papucsod pántját. Megfordulsz, ránézel, erre leüvölti a fejed, hogy hogy mered feltartani és tovább siet. Ahogy utána nézel, látod, hogy háborog és átkozódik. Te meg mehetsz a közeli üzletbe egy cipőt vagy papucsot venni.

Ez a párizsi munkás a terhelt életet élte. Nem szívesen osztoznék a sorsában.

Most tegyük fel, hogy nem érdekel téged a programozás. Vagy tegyük fel, hogy érdekel téged a szoftverfejlesztés egy ága, de nem érdekel az a terület, amiben a legtöbb pénz van. Mégis úgy döntesz, hogy elkezded tanulni.

Mi fog történni? 

Elképzelhető, hogy idővel megszereted. Belátod, hogy nem is olyan rossz, hiszen sokszor megismerünk egy új területet, és megszeretjük. Ahhoz, hogy jó legyél valamiben, megfelelően kell viszonyulnod hozzá. Ahhoz, hogy megfelelően viszonyulj valamihez, meg kell adnod neki az esélyt.

Sokakkal ez nem történik meg. 

Ehelyett erőltetett menetben haladnak az általuk vízionalizált cél felé. Mondják magukban a kedvenc trágár szavaikat, majd erőből tanulják a programozást. Amint elfáradnak az értelmetlen hajszában, felidézik, hogy egy nap elérik a milliós fizetést. Aztán erőt vesznek magukon és folytatják a szenvedést.

Ez még mindig jobb, mint a harmadik csoport, mert az erőltetett menetben legalább történik valamilyen haladás. 

Az álmodozó: a milliós programozói fizetés mint megvásárolható eszköz

A harmadik csoport álmodozókól áll. Az álmodozó beleéli magát a jövőben vízionalizált életstílusba. A programozásra úgy gondol, mint egy szükséges eszközre, amit meg lehet vásárolni. Azonban felelősségvállalás helyett csak a pénzt teszi le. Ezzel úgy gondolja, hogy megvásárolta a sárga kövekkel kirakott utat az álmai felé. A tananyaggal nem halad, vagy maximum látszat haladást produkál.

Annak idején ezt a típust volt szerencsém tanulmányozni egy tőzsdetanfolyamon. Két párbeszéd jut eszembe.

Az egyik, amikor az oktató elkezdett egy részvényt elemezni. Erre a fellelkesült emberünk jó hangosan bekiabált, hogy “veszek!”.  Aztán az oktató ugyanarról a részvényről elmondta, hogy hosszútávon viszont nem tartja túl jó lehetőségnek. Emberünk véleményét azonnal hallhattuk szintén jó hangosan: “Eladok!”. 

Neki minden mindegy volt, ő úgy gondolta, hogy megvásárolta a jogot arra, hogy milliókat keressen a tőzsdén. Megtanulta a kereskedési felületet kezelni, és az egészet egy bulinak fogta fel. Heti rendszerességgel számolt be arról, hogy milyen érzés lesz a kabrióját vezetni a tengerparton és átbulizni az egész hetet, miközben mások dolgoznak.

Hozzáteszem, van több profi kereskedő ismerősöm, ők nem ezt az életet élik.

Térjünk vissza a kereskedő emberünkre. Pár hónappal később beszámolt róla, hogy újra kiutalt pármillió forintot. Egy tapasztaltabb kollegája mosolyogva megkérdezte: “És, eltapsoltad?” Erre úgy válaszolt, mintha büszke lenne magára: “Már el is ment!”. 

Itt egy olyan pszichológiai folyamat játszódhatott le, hogy úgy érzi, meg kell fizetnie a tanulópénzt, hogy sikeres legyen. És ha ezt gyorsabban megfizeti, talál egy rövidebb utat az álma felé. Csakhogy, mint később látni fogjuk, nincs ingyen ebéd.

Aki befizet egy milliós nagyságrendű tandíjat akár egyetemre, akár egy bootcampre, hasonlóan beleeshet abba a csapdába, hogy kiszervezi a felelősséget, és a részvétel címén elvárja, hogy programozó legyen belőle és milliókat keressen.

A felelősség a tied

Ezért tudatosítsd magadban, hogy a felelősség a tied. Nem “járnak” neked olyan kiváltságok, hogy megvásárolsz egy képesítést, és elmehetsz egy milliós fizetésű állásba. 

Amint ez tudatosul benned, megnyílik a lehetőség előtted, hogy ne csak fizikailag, hanem szellemileg is részt vegyél a képzésben.

Mi a Programozás Karrier oldalon ilyen hozzáállású ügyfeleket keresünk. Nem fontos, hogy szeresd vagy ismerd a programozást. Az viszont hasznos elvárás a számodra, hogy add meg neki az esélyt. 

Értelemszerűen egy olcsóbb belépő termékkel érdemesebb kezdeni, mint egy hárommillió forintos befektetéssel. Ez vonatkozik arra is, ahol kezdetben nulla forint a befektetésed, de nem szabadulsz a szerződéstől addig, amíg a szerződésben vállalt kötelezettségeidet ki nem egyenlíted.

Ma már egy kávé áráért el tudsz kezdeni ismerkedni a programozással. Ilyen lehetőség a Modern JavaScript a Gyakorlatban című könyv. Olvasd el, menj végig a feladatokon, és kezdj el építkezni. Aztán ha úgy érzed, hogy tudunk neked segíteni, és nem akarsz hárommillió forintot kiadni egy képzésre, de mégis minőséget szeretnél kapni a pénzedért, keress minket fel. 

Mi csak azt kérjük, hogy vedd komolyan, és vállalj felelősséget a haladásodért. Mert a felelősségvállalást kiszervezni drága mulatság, milliókba kerül, és az eredmény körülbelül annyira garantált, mint elérni a szivárvány végét.

Scroll to Top